Fura az elet, egy hullamvasuthoz lehetne hasonlitani, neha ugy erzed minden osszejon, aztan eszre sem veszed es maris alazuhantal. Hogy is lehetne megfogalmazni maskent a szot, hogy "elet"? Mostanaban sokszor elgondolkodom, hogy mi ennek a szonak az ertelme? miert is vagyunk, ha vagyunk akkor meg miert nem lehetunk egyutt boldogok. Milyen badarsag, elpazarolunk rengeteg idot hiabavalo dolgokra, haragot taplalunk magunkban, eszrevetlenul elmegyunk fontos dolgok mellett, rengeteg dolgot termeszetesnek veszunk. Termeszetesnek vesszuk, hogy csaladunk van, szuleink vannak, akik velunk vannak mig mi ki nem repulunk a csaladi feszekbol. Aztan meg vissza-vissza jarunk egy jo Vasarnapi ebedre.
Volt egy almom, mindig ugy kepzeltem, hogy ha majd egyszer ferjhez megyek, apukam kiser az oltarhoz, sokszor lebegett ez a kep elottem....-nagyon apas vagyok. Soha nem gondoltam volna, hogy elveszithetem, hogy en kell ot kiserjem utolso utjara, mindig egy biztos hatter volt szamomra, soha nem tudtam olyan dologgal hozza fordulni, hogy O ne tudja megoldani. Harom biztos pont volt eletemben, akikre barmikor, barmilyen helyzetben szamithattam -anyukam, apukam, testverem- ebbol mar csak ketto maradt.
Felfoghatatlan, varom haza a munkabol, varom, hogy zarja az ajtot, de csend van, senki nem jon, senki nem keri, hogy fozzek egy kavet, csak az illata maradt. Olyan mintha egy utra ment volna es en varom, hogy ennek az utnak vege legyen es ujra lathassam.
Milyen badarsag az a kijelentes, hogy potolhatoak vagyunk, senki nem potolhato, meg minimalis szinten sem, csak konnyu ezzel nyugtatni magunkat....
